A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tartósítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tartósítás. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 12., péntek
2014. június 22., vasárnap
Egy tálból cseresznyézve
Tény, hogy nem adtam a konyhai tevékenységeimről életjelet január óta de üzenem az aggódóknak, hogy volt sütés-főzés rendesen.* :-)
Van egy szerencsétlen, beteg cseresznyefánk és mintha hattyúdalát énekelte volna idén - 5 nagy vödörnyit szedtünk le róla (kb. 60 liter), meg sem mértem mennyi volt kilóra. Úgyhogy ezzel hivatalosan megnyitottnak nyilvánítom az idei befőzési őrületemet - nem mintha kiürült volna a kamra a tavalyi telerámolás után, de hát sose tudni mikor köszönt be a világvége. ;-)
- Lett 36 üveg befőtt, (fele maggal, fele nélküle**), minden üvegnyire tettem egy csapott evőkanálnyi cukrot, felöntöttem vízzel, majd ment a gépbe.
- Mivel a cseresznye nem egy karakteres gyümölcs, így kevertem hozzá némi magozott meggyet, tavalyról fagyasztóban üdülő piros és fekete áfonyát és kinyertem belőle kb. 4 liternyi levet. Ebből valahogy a 3 liter feletti mennyiség elfogyott, mielőtt bármi egyéb történhetett volna vele. ;-)
- A lékészítésből visszamaradt gyümölcshúshoz pedig kevertem kevés cukrot, pár perc főzés után üvegekbe raktam (14 kis üveg telt meg), majd a lével együtt kidunsztoltam.
Befőtt és magozott cseresznye: 80°C, 30 perc
Ivólé: entsaften, 60 perc
Lekvár és ivólé: 95°C, 35 perc
* Na jó, nem az elmúlt két hétről beszélek, amikor is szinte csak hideg kaja volt. De hát így járt MrCic, kellett neki mezőgazdász feleség... ;-)
** Nem, nem akarok egy darabig meggymagozót látni, pláne használni! Bár ez a tiltakozásom nem fog sokáig tartani, vészesen kezd érni a meggyünk is. :-)
2013. augusztus 12., hétfő
Mi van a kamrában?
Jelentem, jelenleg rend. :-) De sajnos ez átmeneti állapot, valahogy az entrópia elvét követve előbb-utóbb elkáoszosodik majd ott is minden. :-)
Néhány részlet az elmúlt hétvégén készültekről (előbb képileg, majd írásbelileg):
Leveszöldségek
A sárgarépát és a petrezselyemgyökereket tisztítás után különböző formákra daraboltam. Készült hasáb alakú, julienne-re vágott, karikára szelt, felkockázott. Üvegekbe raktam, mindegyik tetejére szórtam 1-1 mokkáskanálnyi sót, felöntöttem vízzel és kidunsztoltam.
Kochen fokozat 90 perc
Cukkini
Tökgyalun legyalultam (a nagyon kis darabokat amelyek a gyalulás végén visszamaradtakat, felkockáztam), kissé besóztam. 15-20 perc eltelte után lazán üvegekbe raktam, mindegyik üvegbe került 1-1 mk. só, 2-2 tk. ecet és annyi víz, hogy bőven ellepje.
Kochen fokozat 45 perc
Kovászos uborka
Vétek lett volna nem kihasználni a közelmúlt hőségét, két nagy 5 literes üvegnyi uborkát kovászoltam.
- Az uborkákat alaposan megmosom, mindkét végüket levágom, az uborkákat hosszában behasítom (a kisebbeket csak egyik, a nagyobbakat mindkét végük felől). Az üvegek aljára teszek szőlőlevelet, kaprot szárastól-ernyővirágostól-magostól, pár gerezd fokhagymát, majd az uborkákat szépen belepakolom. Langyos, sós vízzel öntöm fel (kb. 1 liter vízhez 1 ek. sót teszek), a tetejére gézbe tekert kenyérszeletet teszek (azért jó gézbe rakni, mert egy könnyed mozdulattal eltávolítható).
Kiteszem napos helyre, két nap után a kenyeret kidobom belőle, majd még egy napig hagyom odakint. Utána a levét leszűröm és türelmetlenül várjuk, hogy kihűljön. :-)
Hagytam friss fogyasztásra is, 6 db 720 ml-es üveggel viszont elraktam "ínségesebb" időkre. Az uborkákat a saját levükkel öntöttem fel, majd lezárás után így kerültek a gépbe.
90°C 30 perc
Körtebefőtt
A hámozott, negyedelt körtéket üvegbe tettem, mindegyikbe szórtam pár szem egész szegfűszeget, egy kis darabka fahéjat, 2 ek. fruktózt és vízzel való felöntés után mehettek a gépbe.
90°C 30 perc
Kubu-utánzat, avagy 'sárgarépalé almával' alap-ivólé :-)
A FB-on jó ideje terjed a recept, de szerintem (ezt is) mindenki más-más arányokkal készíti. Íme az alaprecept amiből kiindultam (zárójelben az általam eszközölt módosítás):
- 1,5-2,0 kg sárgarépa (2 kg)
- 2,0-2,5 kg alma (3 kg)
- 2-3 db citrom (4 db)
- 2-3 narancs (4 db)
- csipet só
- 0,5 kg cukor (nálam barna nádcukor)
- nálam került még bele bő 1 kilónyi őszibarack a fagyasztóból
A felkarikázott répát és a hámozott, magházától megszabadított, darabolt almákat és az őszibarackot annyi vízzel tettem oda főni, ami épp ellepte. Mikor puhára főttek, botmixerrel pürésítettem, majd belekevertem a citrusok levét, a cukrot és a sót. Közben kóstolgatni kell, ki-ki a maga ízlése szerint tehet bele még citromsavat, cukrot, ha túl sűrűnek találjuk, akkor vízzel hígítható a kívánt állagra. Palackokba töltöttem és kidunsztoltam. Nem azért mert én csináltam, de jobban ízlik mint a bolti. :-)
90°C 30 perc
Gyümölcsecetek
A hámozásnál keletkező rengeteg almahéjat, magházat és jó néhány darab almát nagy befőttesüvegekbe hajigáltam, felöntöttem vízzel, kevertem bele pár evőkanálnyi nádcukrot, hogy majdan az élesztőgombáknak legyen mit "enniük". Sűrű szövésű textildarabbal lekötöttem az üvegeket, hogy a röpködő kis jószágok ne ebben akarjanak wellnessfürdőzni és kikerültek a garázsba, ahol meleg van, de nem tűz rájuk a nap. 3-4 heti erjesztés után (néha megkeverve) megkezdődik az ecetesedés, aztán amikor jónak találom, leszűröm.
Tavaly ősszel frissen préselt szőlőlevet raktam el ecetesedni - olyan jól sikerült, hogy megmérettem az erejét, 6,5 %-os ecetet sikerült összehoznom. Ebből lett natúr borecet is, meg tárkonyos is, meg málnaágyon érlelt is. A visszamaradó, cseppet sem gusztusos ecetágyat pedig lezárt befőttes üvegben félretettem, jól jön majd az idei ecethez indítónak.
2013. július 27., szombat
Zöldbab-tenger
Természet ősanyánk úgy döntött, hogy a sárgabaracktermésre nem-fordított energiáját beleöli a zöldbabba, így aztán lassan elmondhatjuk, hogy nálunk lassan minden zöldbabból fog készülni, még a pálinka is. :-)
De ha nem lett volna elég a saját termés - amivel 3 naponta (tisztítva és darabolva) megtelik egy 8 literes edény -, egy volt kolléganőtől szert tettünk 9 kilónyira ebből a csodás zöldségből. Annyi lett belőle, hogy az automatában (amibe belefér egyszerre 18 db 720 ml-es üveg) csak kétszeri nekifutásra tudtam kidunsztolni. S persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy lassan két hete zöldbabot eszünk zöldbabbal. :-)
A babot tisztítás és darabolás után alaposan megmostam, kifertőtlenített üvegekbe raktam az üveg 3/4 részéig (nem szabad tele pakolni teljesen, mert gázosodhat dunsztolás közben és kinyomja a vizet az üvegből), felöntöttem annyi vízzel amennyi ellepte, mindegyikbe tettem 1-1 mokkáskanálnyi sót, majd rácsavarva a tetőt kidunsztoltam. Kiszedés után fejre állítottam mindegyik üveget pár percre, majd kihűlés és felcímkézés után mehettek a kamrapolcra.
Eddig mindig fagyasztva tettem el a zöldbabot, de nagy előnye ennek az eltevési módnak a fagyasztáshoz képest, hogy a bab nem málik szét miután kiengedett, hanem olyan az állaga a levesben, főzelékben, mintha frissből készülne.
Eddig mindig fagyasztva tettem el a zöldbabot, de nagy előnye ennek az eltevési módnak a fagyasztáshoz képest, hogy a bab nem málik szét miután kiengedett, hanem olyan az állaga a levesben, főzelékben, mintha frissből készülne.
Zöldbab: Kochen, 120 perc
Tíz kiló barack átlényegülése
Errefelé valahogy nagyon nem kedvezett a tavaszi időjárás a barackféléknek*, így aztán amit a piacon lehetett venni, az sem az olcsóságáról volt híres. :-( Már évek óta nem tettem el befőttet belőle, a régi lekvártartalékom meg már erősen megcsappant. Az ára miatt mindössze 10 kilónyiba ruháztam be, abból kellett kihoznom a maximumot. :-)
A keményebb, befőttnek való gyümölcsöket alapos mosás után meghámoztam, üvegekbe pakoltam, mindegyikbe tettem 1-1 evőkanálnyi fruktózt, felöntöttem hideg vízzel, majd az automatában kidunsztoltam.
A lekvárnak valót összedaraboltam, egyik részét meghámoztam, a másikat nem, majd az ivólékészítő kosarába tettem, szórtam a tetejére némi gyümölcscukrot. Először baracklevet készítettem belőle, majd a visszamaradt gyümölcsvelőt botmixerrel pépesítettem, ízlés szerint kevertem bele még fruktózt és cukrot. Ez már annyira sűrű volt, hogy elég volt neki mindössze 10 percnyi főzés is a kemény lekvárállag eléréséhez, mivel jelen esetben már nem kellett a vizét elfőzni.
A kapott baracklevet üvegekbe öntöttem, majd a lekvárral együtt kidunsztoltam.
A végeredmény bruttó 10 kg barackból: 3,5 liternyi barack-ivólé (több lett mint a képen, de azt még frissibe' elfogyasztottuk, 8 üveg befőtt és 8 kisebb üveg (összesen kb. 2,5 liternyi) lekvár. Ja, s mivel olyan szerencsém volt, hogy édes volt a magja, azokat külön gyűjtöttem, most mosás után a napon száradnak. Alkalmasint - majd ha nagyon unatkozunk, haha! :-) - megtörjük és lesz belőle vagy 10 dekányi "mandulapótló". :-)
Sárgabarackbefőtt: 90°C, 30 perc
Baracklé: Entsaften, 45 perc
Lé** és lekvár együttes dunsztolása: 95°C, 35 perc
*mi sem bizonyítja jobban, hogy a 130 (!) db fáról ami a kertünkben van, jó ha összesen 3 kilónyit le tudunk szedni - milyen szerencse, hogy tavaly meg majd belefulladtam a sok őszibarackba, nektarinba :-)
**a gép útmutatója szerint a leveknek elég lenne 80°C-on 20 percet szaunázni, de semmi kára nem származik a picivel hosszabb ideig tartó magasabb hőtől, itt már nem tud mi szétfőni. :-)
2013. július 20., szombat
Ananászbefőtt
A múltkor belefutottam az Ald* nevű műintézményben némi akciós ananászba és valahogy bekerült 3 db a bevásárlókocsimba. Itthon - mosás és - kettévágás után isteni ananászillat töltötte meg a konyhát, úgyhogy komoly erőfeszítésünkbe telt, hogy jusson valami az üvegekbe is. :-)
Feldaraboltam, üvegekbe pakoltam, szórtam az ananászok tetejére némi fruktózt, majd feltöltöttem csapvízzel és kidunsztoltam.
Ananászbefőtt: 90°C, 30 perc
Mentaszörp
Amikor beköltöztünk a szolgálati lakásunkba (18 évvel ezelőtt), a kertben találtam egy picinyke mentabokrot. Agrármérnöki végzettség ide vagy oda, nem sikerült szem előtt tartani azt a tényt, hogy biza a tarackkal szaporodó növények egy idő után szinte kiirthatatlanná válnak :-D, így alapos munkával, de sikerült vagy 3-4 helyre szétültetni azt a kicsinyke növénykét. Ennek köszönhetően mára már eljutottunk odáig, hogy cseppet sem esünk kétségbe, ha belekap az "ültetvény" szélébe a fűnyíró, sőt! - MrCic direkt közé is robog vele, így legalább kellemes illatfelhőben folytatódik eme nemes cselekedet. :-)
- 5 nagy maréknyi mentalevelet beáztattam
- 4 liter vízbe, belekarikáztam
- 3 citromot (mert ennyi volt itthon, egyébként simán elbírna 4-5 darabot is ez a mennyiség)
Kézzel jól "átgyúrtam" többször is, hogy megtörjem a leveleket és a citromkarikákat is, majd áztattam két napig hűvös helyen. Belekerült:
- 4 kg cukor
- 10 dkg citromsav
Felforraltam, majd forraltam 15-20 percig. Leszűrtem, alaposan kimosott és csírátlanított* üvegekbe töltöttem, majd kidunsztoltam.
A fenti mennyiségből lett 6,5 liternyi sűrű szörp, ebből természetesen a fennmaradó fél litert már ki sem dunsztoltam, ment friss-fogyasztásra. :-)
Mentaszörp: 80 °C, 20 perc
*befőzéskor az elmosott üvegeket mindig be szoktam tenni a mikrohullámú sütőbe 2-3 percre maximális teljesítményen, biztos ami biztos :-)
2013. július 13., szombat
Édes-savanyú mártás házilag
Mi tagadás, tágabb családilag is nagyfogyasztók vagyunk édes-savanyú szószból, legyen szó csirkemellre, vagy akár csak pirított zöldségkavalkádra applikálva.
Keresgéltem a neten, hogy melyik hasonlíthat legjobban az általunk kedvelt ízvilághoz, aztán ráakadtam erre az alapreceptre, amit természetesen egy kicsit átvariáltam, így megszületett a számunkra legkedvezőbb összetétel.
Aztán azzal, hogy a befőzőautomata beköltözött a konyhánkba, gyorsan tovább is gondoltam az egész dolgot, mondván a fene se kínlódik vele minden egyes alkalommal amikor csak megkívánjuk, így jelentősen megnöveltem a kiinduló alapanyagok mennyiségét, megfőztem, majd pedig kidunsztoltam.
- 1 kg hagymát dinszteltem olajon, majd hozzákevertem
- 60 dkg-nyi felcsíkozott kápia paprikát,
- 10 db julienne-re vágott sárgarépát és
- 4 doboz ananászkonzervet,
- 1 fej zúzott fokhagymát,
- kb. 5 cm-nyi reszelt friss gyömbért,
- egy kis üvegnyi bambuszrügyet és
- 10 db felkockázott paradicsomot.
Fél órai párolás után belekevertem:
- 2 deciliternyi barbecue szószt,
- fél tubus sűrített paradicsomot,
- 1,5 dl saját készítésű fehérborecetet,
- fél dl szójaszószt,
- az ananászkonzervek levét,
- 1 liter 100%-os ananászlevet,
- sót és chili paprikát ízlés szerint (utóbbiből épp csak annyit, hogy kellemesen pikáns legyen).
Amikor úgy döntöttem, hogy elég a főzésből üvegekbe szedtem, majd kidunsztoltam.
A fenti mennyiségből lett 15 db 370 ml-es üveggel, 1 db 720 ml-es üveggel, meg maradt vagy fél liternyi a holnapi ebédünkhöz.
Kochen fokozat, 40 perc
Ja, hogy mit keres a képen a cukkini? Érik veszettül a kertben, nem győzzük enni, úgyhogy legyalultam, besóztam, üvegekbe pakoltam. Mindegyik üveg tetejére tettem 1-1 teáskanálnyi (nem jódozott) sót, valamint 1-1 evőkanálnyi ecetet és mivel volt még hely a gépben, ezt is kidunsztoltam a fenti paraméterekkel. :-)
Egy, megérett a meggy...
Idén végre termett annyi meggyünk, hogy ne fogyjon el két evéssel, meg egy süti megsütésével. :-)
Válogatás és mosás után üvegekbe pakoltam őket, az üvegek egyik fele kapott fejenként egy evőkanálnyi cukrot, a másik fele egy kisebb evőkanálnyi fruktózt, tartósítószert pedig egyáltalán nem tettem bele.
Hideg vízzel feltöltöttem, következett a fejre állítás annak ellenőrzésére, hogy jól zárnak-e a tetők, majd a képen látható összes mennyiséget (16 db 720 ml-es üveg és 4 db 370 ml-es üveg) egyszerre beraktam az automatába dunsztolódni.
Miután lejárt a program, kiszedés után jött az újabb pár perces fejre állítás, majd miután meggyőződtem, hogy továbbra sem ereszt egyik üveg sem várhattam a teljes kihűlést, hogy felragaszthassam ezekre is a címkéket.
Meggybefőtt: 80 fok, 30 perc.
Szamócadzsem
Nem mintha nem lehetne dzsemet főzni lábasban, ráadásul mondjuk 3:1, vagy más arányú zselésítővel pikk-pakk 5-10 perc alatt, idén mégis az automatával próbáltam ki. Kíváncsi voltam, hogy van-e - s ha igen, akkor milyen - különbség a két eltevési mód fölött ízben. Mert az, hogy térben és időben van, az egyértelmű volt már első olvasatra is. :-)
Vettem 5 kiló szamócát, amit annak rendje és módja szerint előkészítettem, ld. válogatás, csumázás, mosás, darabolás, a negyedik kiló után egyre sűrűbben felmenők emlegetése. :-). Ezek után az automata lekvárfőző betétjébe borítottam az összes gyümölcsöt, majd az edényt belehelyeztem az automatába, amibe előzőleg vizet töltöttem, így gyakorlatilag vízfürdőben készül el a dzsem. Annyi ideig kell forralni, ahány kiló a gyümölcs (tisztítás után nekem 4 kilónyi maradt).
Félidőben turmixoltam egy kicsit rajta, meg kevertem bele összesen fél kilónyi fruktózt, majd miután üvegekbe adagoltam, kidunsztoltam (szintén az automatában). Miután kihűltek, az üvegek egységes címkét kaptak és mehettek a kamrapolcra.
Dzsemfőzés: entsaften, 4 óra
Dunsztolás: 95 fok, 35 perc
Bizonyára többen felhördülnek, hogy mit kell vacakolni 4 órán át egy dzsemmel, de íme a tapasztalataim:
- mivel vízfürdőben készült, a gyümölcsben található cukor nem égett/karamellizálódott, így számomra sokkal frissebb íze van a dzsemnek
- a dunsztoláshoz felhasznált vízbe célszerű egy kis ecetet vagy citromsavat önteni, így az edény fala sem lesz vízköves és az üvegek oldala sem mattul meg.
- amíg készült, addig én lábam nyújtva feküdtem (volt közben filmnézés, olvasás és egy kis szundi is)
(kiszakadt gerincsérvvel az sem egy utolsó szempont ám, hogy ha csak rövid időre is, de vízszintes helyzetbe hozhatom magam)
Befőzőautomata, avagy egy új játékszer a konyhámban
Most látom, hogy mennyire elrohant felettem (is) az idő, még január végén beharangoztam a folytatást a szelektív étkezéshez. Tudom, szegény ember aki ígérni sem tud :-), de most mégis ünnepélyesen megígérem, hogy igen, lesz folytatás. Csak egy kicsit elhavazódtam, de erről az új szerzeményről be kell számolnom mindenképp. :-)
Részletekkel nem terhelnék itt senkit - sem a blogot, sem az olvasókat, aki(ke)t érdekel, mindent elolvashat(nak) róla a befőzőutomata és opcionális tartozékainak oldalán.
A lényeg, hogy minden nemű gyümölcs és zöldség tartósítószer nélkül tehető el télire, vagy azokra az időkre, amikor már nincs szezonjuk, ezen kívül készételek tartósítására is alkalmas.
Sógornőm vett egyet tavaly, így volt alkalmam kifaggatni a tapasztalatairól. Ezen kívül ráakadtam a Facebookon is egy "erre szakosodott" csoportra, úgyhogy összegyűjtve az infókat, semmi sem mentett meg sem engem, sem a családi kasszát a beruházástól. :-)
Már fel is avattam jó néhány dologgal, külön posztokban fogok beszámolni róluk.
2012. szeptember 9., vasárnap
Elismerés
Hááát, nem volt hiábavaló az eddigi befőzésem. :-)
Hétvégén a zentai csata tiszteletére rendezett városnapi ünnepségen vettünk részt, ahol többek között hirtelen felindultságból beneveztem a nemrég készített mentás- és bazsalikomos nektarindzsemet, a szőlődzsemet és a szőlő desszertöntetet az Élelmiszeripari Termékkiállítás és Vajdasági Kulináris Bajnokságra - legnagyobb meglepetésemre, mind a négy nevezettem ezüst minősítést kapott, úgyhogy most örülés van. :-)
MrCic szerint be kellene akasztani az érmeket a spájzba a stelázsi szélére. :-)))
2012. szeptember 5., szerda
Paradicsomi állapot
Igazságtalanság volna pont a paradicsomot kihagyni a képes beszámolóból, hisz igen csak nagyfogyasztók vagyunk, egészen pontosan én vagyok a fő kártevője a paradicsomlének. MrCic szerint tavasszal már azért pirosodik a szemem, mert annyi levet megiszok) :-D
Idén nem készült ketchup és zakuszka, mert az maradt tavalyról (a helyem meg igen véges), csak spagettiszósz (amiről már beszámoltam), meg lecsó és paradicsomlé.
Ezeken kívül találtam a dunsztban némi őszibarackot. ;-) Pedig esküszöm, nem is ez volt a jelem az óvodában. :-) Igaz, most rostos ivólé formájában fordult elő, mert ezek a barackok már túl érettek voltak ahhoz, hogy befőtt legyen belőlük.
S akkor a végére egy mai pillanatkép a kamránkról:
Ígértem tegnap egy külön posztot...
...mert úgy vélem, hogy ez az akcióm megérdemli, hogy csak erről szóljon. :-)
Van ugye a klasszikus vicc, amikor a haldokló borkereskedő magához hívatja a jövendő örököseit, hogy elárulja nekik a Nagy Titkot, miszerint szőlőből is lehet bort csinálni.
Ezzel szemben én pont az ellenkezőjével szórakoztattam magam a közelmúltban, hogy mi mindent is csinálhatnék a szőlőből, ami nem bor. :-)
Bújtam a netet elolvastam kismillió receptet, aztán szintetizáltam, s az alábbiakat főztem ki (szó szerint is) a boszorkánykonyhámban:
- fehér szőlőből dzsemet, valamint mustot (szőlő-ivólevet) a friss fogyasztáson túl tartós tárolásra;
- piros szőlőből olyan igazi, sűrű szörpöt, valamint fűszeres öntetet desszertekhez, jégkrémhez, bármi máshoz.
Tudom, hogy az öndicséret büdös, de én most nagyon elégedett vagyok magammal. ;-)
2012. szeptember 4., kedd
Van az úgy...
...hogy az ember azt hiszi, már nem fér semmi több a kamrapolcra, aztán valahogy mégis csak kerül hely még ennek-annak. Így aztán készült némi ecetes almapaprika, szederszörp és az elmaradhatatlan őszibarackbefőtt.
Ezzel ugyan nincs vége, csak a többiről nem készülhetett fotó, mert még dunsztolódnak - a 30 kilónyi paradicsomból főtt lé, meg a sok üvegnyi lecsó, meg a rostos őszibarack-ivólé, no meg még valamik, amiket most itt nem is említek egyelőre, külön posztot fognak érdemelni. ;-)
A jó befőtt sikerének (egyik) titka, hogy lassan hűljön ki. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy egyenletes meleget biztosítsunk a számára. :-D
2012. augusztus 30., csütörtök
Szósz? Szólok. :-)
Mégpedig arról szólok, hogy ma szedtem ki a szárazdunsztból a legújabb kamralakókat:
- az idei, akarom mondani jövő évi adag (20 üveg) spagettiszószt, melynek receptje továbbra is változtatás nélkül az, amit Fakanál közreadott - az annyira finom, hogy semmi módosítást nem igényel. :-)
- az elmaradhatatlan újabb adag őszibarack-befőtteket, melynek biza lesz még folytatása, ugyanis MrCic nemrég állított haza a gyümölcsösből két nagy ládányi illatozó barackkal, úgyhogy holnap sem fogok unatkozni ;-) (nem mintha egyébként szoktam volna...)
2012. augusztus 24., péntek
2012. augusztus 1., szerda
Nektarindzsem - mert szezonja van
Szombaton megkezdődött a hadművelet (szedés, válogatás, tisztítás stb.), aztán ma délben állt fejre az utolsó üvegecske is. Az eredmény hetven-akárhány üveg, s a kínálat Gombóc Artúr után szabadon:
Már csak azt kell kitalálni, hogy hova fogom mindezt elraktározni. :-)

- natúr - mert minek a csűrés-csavarás, ha nincs a hagyományosból
- fruktózzal - mert vannak a családban cukorbetegek is
- mentával - mert különleges és finom
- bazsalikommal - mert ki kellett próbálni valami újat is, de lesz még folytatás a jövőben
- pikáns chutney - mert az valami fantasztikus ízorgia grillezett sültekhez.
Már csak azt kell kitalálni, hogy hova fogom mindezt elraktározni. :-)
2011. szeptember 9., péntek
Tárkony
Amióta nincs az a majomaszaló meleg, amikor csak tehetjük, a kertben matatunk. A tavaszi hagymás virágok ültetésétől az új növények telepítésén át, a nőszirmok újratelepítéséig (majdnem) minden játszik, így került sor a már igen csak elburjánzott snidling és tárkony tőosztására is annak reményében, hogy jövőre (s a későbbiekben) mééég több zöldfűszer legyen. :-)
S ha már így is-úgy is kiástam a töveket, le is szedegettem a még rajta levő friss hajtásokat. A snidlingszár apróra vágva ment a mélyhűtőbe, a tárkonyt pedig a következőképp tettem el télire:
- A leszedegetett és leöblített leveleket besózom, egy napig állni hagyom, majd befőttesüvegbe gyömöszölöm és felöntöm 10%-os ecettel. Az üveget lezárom és mehet a kamrapolcra.
Őszintén megvallva leéltem úgy 19 évet, hogy nem is ismertem a tárkonyt, az ételekben való hasznosítását meg pláne nem. Aztán jött az Igazi Szerelem :-), vele együtt Erdély, s az erdélyi konyha, megismerése, s szépen-lassan ez a csodálatos aromájú fűszernövény a konyhám egyik meghatározó fűszerévé vált.
Elengedhetetlen fűszere nálunk a csorbának, a krumplilevesnek, a szárazbab-levesbe is szoktam tenni olykor, de készítek vele cukkinifasírtot, tárkonyos-tejszínes csirkemellet, hogy a leggyakoribbakat említsem. A tárkonyecet pedig isteni ízű a salátákban.
MrCic szerint a kamraajtóra pedig ki kellene akasztani a "Megtelt" táblát... :-)
2011. augusztus 22., hétfő
Savanyúság-felöntőlé
Van egy nagyon jól bevált savanyító-lé receptem, bátran merem ajánlani mindenkinek!
Nem kell főzni, nem kell külön imákat mormolni, hogy ne romoljon meg a savanyúság, nem kell teliholdkor szedett kakukkfüvet átdobálni a bal vállunk fölött, hogy biztos hasson a kezelés. :-)
Hozzávalók:
- 1,5 l víz
- 0,5 l 10%-os ecet
- 30 dkg cukor
- 5 dkg só
- szemes bors, torma, babérlevél, koriandermag, mustármag (mind-mind ízlés szerint, vagy opcionálisan)
- 1 mk. borkénpor
- 1 mk. Na-benzoát
Hidegen összekeverni, az alaposan megmosott bármilyen savanyítani valóra ráönteni, üveget lezárni és türelmesen várni. :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















