2013. július 27., szombat

Tíz kiló barack átlényegülése

Errefelé valahogy nagyon nem kedvezett a tavaszi időjárás a barackféléknek*, így aztán amit a piacon lehetett venni, az sem az olcsóságáról volt híres. :-( Már évek óta nem tettem el befőttet belőle, a régi lekvártartalékom meg már erősen megcsappant. Az ára miatt mindössze 10 kilónyiba ruháztam be, abból kellett kihoznom a maximumot. :-)


A keményebb, befőttnek való gyümölcsöket alapos mosás után meghámoztam, üvegekbe pakoltam, mindegyikbe tettem 1-1 evőkanálnyi fruktózt, felöntöttem hideg vízzel, majd az automatában kidunsztoltam.

A lekvárnak valót összedaraboltam, egyik részét meghámoztam, a másikat nem, majd az ivólékészítő kosarába tettem, szórtam a tetejére némi gyümölcscukrot. Először baracklevet készítettem belőle, majd a visszamaradt gyümölcsvelőt botmixerrel pépesítettem, ízlés szerint kevertem bele még fruktózt és cukrot. Ez már annyira sűrű volt, hogy elég volt neki mindössze 10 percnyi főzés is a kemény lekvárállag eléréséhez, mivel jelen esetben már nem kellett a vizét elfőzni.
A kapott baracklevet üvegekbe öntöttem, majd a lekvárral együtt kidunsztoltam.

A végeredmény bruttó 10 kg barackból: 3,5 liternyi barack-ivólé (több lett mint a képen, de azt még frissibe' elfogyasztottuk, 8 üveg befőtt és 8 kisebb üveg (összesen kb. 2,5 liternyi) lekvár. Ja, s mivel olyan szerencsém volt, hogy édes volt a magja, azokat külön gyűjtöttem, most mosás után a napon száradnak. Alkalmasint - majd ha nagyon unatkozunk, haha! :-) - megtörjük és lesz belőle vagy 10 dekányi "mandulapótló". :-) 

Sárgabarackbefőtt: 90°C, 30 perc
Baracklé: Entsaften, 45 perc
Lé** és lekvár együttes dunsztolása: 95°C, 35 perc

*mi sem bizonyítja jobban, hogy a 130 (!) db fáról ami a kertünkben van, jó ha összesen 3 kilónyit le tudunk szedni - milyen szerencse, hogy tavaly meg majd belefulladtam a sok őszibarackba, nektarinba :-)
**a gép útmutatója szerint a leveknek elég lenne 80°C-on 20 percet szaunázni, de semmi kára nem származik a picivel hosszabb ideig tartó magasabb hőtől, itt már nem tud mi szétfőni. :-)

4 megjegyzés:

Czkriszta írta...

Hát a sárgabarackkal idén én is hasonlóan jártam.Kevés van és drága.16 üveg lekvár ment a tavalyi maradék mellé! De nem is ez a lényeg, hanem,hogy már megint egy csodamasinát irigylek tőled! Ha idén nem is, de remélem jövőre már hasznát veszem ezeknek a bejegyzéseknek! De addig is köszönöm!

Cicvarek írta...

Kriszta!
Régóta szemezek vele, de kb. egy éve gyűjtögetem komolyabban az infókat, érveket pro és kontra. Bizton állíthatom, hogy egy percig sem bántam meg a beruházást, sőt!
Nem mondom, hogy nem lehet nélküle élni, meg az első reakcióm nekem is az volt anno, hogy minek ilyen úri huncutság, amikor ott a száraz dunszt meg a nagy fazék, de behozhatatlan előnyei vannak, mint a nyuszikának. :-)

bmari62 írta...

Kipróbáltam én is az automatát, kölcsön kaptam.Zöldbabot és kajszit tettem el, eddig maradt a barack színe u.olyan gyönyörű.Venni akarok én is és most találtam meg a blogodat a facebookon.Hogy lehet oda csatlakozni?
A lékészítőn is gondolkozom,de azt nem látom olyan praktikusnak, ki lehet használni?
Nagyon várom a bejegyzéseidet és a válaszodat,Marika

Cicvarek írta...

Küldj nekem a FB-on egy üzenetet légy szíves és akkor fel tudlak vetetni a csoport adminisztrátorával.

A lékészítő praktikusabb mint azt elsőre gondolnánk, eredendően én sem rendeltem meg, csak miután jobban utána olvastam. Nem bántam meg! ;-)