2011. december 3., szombat

Búzakorpás keksz


Kaptam frissen őrölt tiszta tönkölybúzalisztet ami nincs még bekeverve akármilyen százalékban "közönséges" liszttel (közeli tervek között szerepel ilyen-olyan formában a kipróbálása, úgy mint kenyérsütés, házitészta készítése stb.), valamint elkértem a korpa-frakciót is.
Bogarásztam a neten, hogy milyen sütiben tudnám hirtelen kipróbálni, találtam is több receptet, de valahogy első olvasásra egyik sem ragadott magával. Aztán teljesen más okok miatt elkeveredtem Katbo oldalára, s egyszer csak szembe jött velem egy recept, amiről éreztem, hogy ezt nekem azonnal ki kell próbálnom, s nem bántam meg! A későbbiekben is igényt fogok tartani az őrléskor keletkező korpára. :-)
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 20 dkg korpa (nálam most tönkölybúza korpája, de Katbo írja, hogy zabkorpával is finom)
  • 2,3 dl tejföl
  • 1/2 tasak (nálam egy teáskanál) sütőpor
  • a recept ugyan nem írta, de én tettem bele a csipet sót is
A margarint mikrohullámú sütőben jó lágyra olvasztottam, belekevertem a cukrot, majd szépen sorjában minden hozzávalót. Hagytam pihenni, hogy a korpa is megszívja magát, meg a margarin is visszakeményedjen, majd két kanál segítségével diónyi halmokat formáztam belőle sütőpapírral bélelt tepsibe, s 180 fokos sütőben (nem légkeveréses) 20-25 perc alatt megsütöttem*. Ebből az adagból a képen látható mennyiség lesz, kb. 75 db (na jó, több is lehetett volna, ha nem játszanék pákosztos macskát már a nyers tésztával is...) :-))))
Nem szabad túl sűrűre rakni, mert sülés közben igen csak szétterül. 
Nagyon kellemes ízvilágú (dióra emlékeztető íz), nem túl édes süti, érzem, hogy gyakori vendég lesz a konyhámban.
Jól záródó fémdobozban nagyon sokáig eltartható. De jelzem, hamarabb elfogy, mint ahogy megromolhatna. ;-)

*A sütőből kivéve még igen csak lágynak tűnik, várni kell, hogy egy picit hűljön, úgy könnyebben ki lehet szedni őket a tepsiből.

4 megjegyzés:

Katbo-Réka írta...

Nagyon örülök!!!!!!!!!!

Carol Anna írta...

Nagyon finom volt! Nyami-nyami! :)

Unknown írta...

Köszönöm a fincsi receptet, kisfiam eddig mindenben kiszúrta a búzakorpát, most végre tömi 😆

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.