2014. január 18., szombat

Sajtos, ropogós kiskifli

Számtalanszor sütök kiflit, nagy keletje van nálunk. Ez általában kelt kifli, ami persze még másnap is ehető, de tegyük a szívünkre a kezünket, frissen, még langyosan (és egészségtelenül) az igazi. :-) Tartósabb fogyasztásra (már ha el nem fogy) egyéb sósakat szoktam sütni, EZIDÁIG! :-) Egy alkalommal egyik nagyon kedves kolléganőm hozott be a munkahelyre fémdobozban apró és decens, kívül ropogós ám belül puha kifliket, melyekről kiderült, hogy akkor már 1-2 naposak voltak. Ez a tény mit sem rontott az élvezeti értékükön, sőt! Nincs mit szépíteni, mint a sáskák, úgy csaptunk rá a doboz tartalmára. :-)
Egy ici picit módosítottam a recepten, így adom közre.



  • 50 dkg lisztet elmorzsolunk
  • 25 dkg margarinnal és
  • 4 tk. sóval

A közepébe ütünk:

  • 1 egész tojást
  • fél csomag friss élesztőt (az élesztőt belemorzsolom egy csészébe, kikeverem fél tk. cukorral; pár perc múlva kezd folyékonnyá válni, majd habosodni, ebben az állapotában keverem a liszthez)
  • 1 kis pohár tejfölt.

Alaposan összedolgozzuk, majd folpackba tekerve hűtőben éjszakáztatjuk (ha este akarjuk sütni, akkor reggeltől estig hagyjuk a hűtőben).
Másnap a tésztát 10 részre osztjuk, kb. 20-22 cm átmérőjű körnek kinyújtjuk, 8 részre vágjuk, feltekerjük kifli formára, tetejét tojással megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk, majd előmelegített, 180°-os sütőben pirosra sütjük. Összesen lesz 80 db kiflink*, melyek kb. 5 centisek. 

*Mivel nagyobb társaságnak sütöttem (pontosabban még most is sül egy tepsivel), így 1 kg lisztből indítottam - nem nehéz kiszámolni, hogy 160 db kiflim lett. :-)

7 megjegyzés:

zazálea írta...

na, azt hiszem ezt sütöm vasárnapra, a futásra, a többieknek ;)
köszi, Cic!

Cic írta...

Feltétlenül vigyél magaddal plusz kosarat/dobozt, hogy legyen miben hazavinned a dicséreteket! :-)

margit írta...

Köszönöm szépen ezeket a finomnál finomam recepteket. Sokat megfogok sütni.

margit írta...

Köszönöm szépen ezeket a finomnál finomam recepteket. Sokat megfogok sütni.

Zsuzsi Kocsisné írta...

Kedves Cicvarek !
Tejet nem kell hozzáadni ?
Szeretném megsütni az unokáimnak.

Unknown írta...

Köszönöm szépen ezt a sajtos kiflit,megcsináltam,de lehet kellni kellett volna,mert a külseje úgyan olyan mint a képen,de belől mint ha nyers maradt volna.Vagy ilyennek kell lennie?

gazcsi írta...

Megsütném, de nem maradt ki az élesztő mellől a tej?