2013. január 4., péntek

Ugyanannyi


Kezdjük az évi publikálást ezzel a világ legegyszerűbb sós rágcsájával. Elkészítésének apropóját az adta, hogy kallódott a hűtőben egy kis maradék tehéntúró, körözöttre meg most nem vágytam.

S, hogy honnan az elnevezés? Egyszer régen beszélgettünk receptekről a munkahelyen, szóba került ez is. Épp csak annyit mondtam róla, hogy milyen praktikus, mert amennyi túrónk van, ugyanannyi lisztre és margarinra van szükség, meg némi só kell bele és már kész is. Egy kolléganő (nem mondhatnám, hogy az eszéért szerettük) kérdi, hogy: "jó-jó, de mennyi?" Mondom: "ugyanannyi". Nos, ezt a párbeszédet szóról-szóra vagy négyszer megismételtük, mire szegény kifakadt: "De mennyi az az ugyanannyi? Száz kiló?!?" S amikor mondtam, hogy igen, akár annyi is lehet, akkor már semmi kétség nem maradt benne, hogy vagy megkattantam, vagy gúnyolódom... :-)

A ma készített adagom tehát:
  • 25 dkg lisztet elmorzsoltam
  • 25 dkg margarinnal, majd belegyúrtam
  • 25 dkg tehéntúrót és 
  • 2 tk. sót
Este összegyúrtam, folpackba csomagolva betettem éjszakára a hűtőbe.
Reggel bekapcsoltam a sütőt s amíg melegedett, addig átgyúrtam a tésztát, kinyújtottam ujjnyi vastagra. A tetejét tojással megkentem, jelen esetben szezámmaggal megszórtam, derelyevágóval rudakra vágtam és 180 fokon szép pirosra sütöttem (elkészíthető pogácsának is, de így gyorsabb).
Nem feltétlen muszáj hűtőben pihentetni - elméletileg süthető azonnal is -, de határozottan jót tesz neki a hideg helyen való üdülés. ;-)

2 megjegyzés:

Orsi írta...

A kolléganődnek ugyanannyi esze van, amennyi tojás a sütidben :-P
Szuper recept, sokszor főzök túrót az aludttejből, és többnyire sose pontosan 20 vagy 25 deka... Szóval ugyanannyi...

Unknown írta...

Sőt! Még fagyasztani is lehet a tésztát. Ugyanolyan finom, mintha frissen lenne gyúrva! :)