2012. december 22., szombat

Pozsonyi kifli


Évek óta valahogy inkább ezt sütöm nem a bejglit, a csoda tudja miért. Már csak azért is érthetetlen számomra, mert ugyanazt a receptet használom a tésztájának. Talán-talán az lehet a magyarázat, hogy amikor kiflinek sütöm meg, sokkal vékonyabbra ki lehet nyújtani a tésztát, így aztán tényleg a töltelék dominál. :-)

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 21 dkg vaj
  • 5 dkg zsír
  • 4 tojás sárgája
  • 0,75 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 2 ek. porcukor
  • csipet só
Töltelék:
  • 1-1 dl vízből és 10-10 dkg cukorból szirupot főzök, ezt ráöntöm 10-10 dkg darált dióra/darált mákra. A tölteléket előre elkészítem és hagyom teljesen kihűlni.
  • A diótöltelékbe szoktam még reszelt citromhéjat tenni, a máktöltelékbe pedig mazsolát és szintén egy kis reszelt citrom-, vagy narancshéjat.
A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozom (az élesztőt felfuttatom a tejben), majd hagyom pihenni/kelni legalább egy óra hosszáig. Utána a tésztából diónyi kis gombóckákat szakítok (60-70 db lesz), igen vékonyra elnyújtom. Megkenem a töltelékkel, felsodrom, majd kifliformára alakítom.
Megkenem tojással, langyos helyen hagyom addig míg a tojás megszárad, majd még egyszer lekenem, s ekkor már hűvös helyre teszem. 180 fokon szép pirosra sütöm.

Nincsenek megjegyzések: