2011. szeptember 18., vasárnap

DNK + Gyümölcsös kölesmálé



Terveim között szerepelt, hogy kipróbálom a kenyérsütést is az előző bejegyzésben emlegetett matuzsálem-korú sütőben, hát most jött el az ideje. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan boldogulok majd ezzel a két fokozattal - forró és még forróbb ;-) - de nagyon jól bevált. Úgy döntöttem, hogy elsőként a már sokszor készített 1,5 órás DNK (aki még nem ismerné: Dagasztás Nélküli Kenyér) lesz a kísérleti darab, fél kiló lisztből. Az eredmény várakozáson felüli lett, a bélzete is olyan, amilyennek megálmodtam.
  • 50 dkg liszt
  • 3,5 dl víz
  • kb. 1/3 csomag friss élesztő
  • kb. 3/4 ek. só
  • 1 mk. cukor

Az élesztőt felfuttattam egy kevés vízben, melybe belekevertem előzőleg a cukrot, majd a sóval elkevert liszthez öntöttem a fennmaradó vízzel együtt, közben szórtam bele zabpelyhet, lenmagot, napraforgómagot. Csak annyira kell összedolgozni, mint a nokedlitésztát, az állaga is hasonló. Az eredeti recept a fél kiló liszthez 4,5 dl folyadékot ír, de én azt önhatalmúlag lecsökkentettem, szerintem bőven elég bele ennyi is.
Kelesztőtálban 1,5 óráig kelesztettem, majd lisztezett felületre borítottam, veknit formáztam belőle. 
A sütővel együtt felforrósítottam az edényt is, sütőpapírral kibéleltem, belehelyeztem a veknit s 30 percig fedővel, majd további 25 percig fedő nélkül sütöttem tovább.

Készült egy kisebb tepsi kölesmálé is.



  • 20 dkg köles
  • 0,5 l tej
  • 5 dkg margarin
  • 3 ek cukor (most barnacukrot használtam)
  • 12,5 dkg tehéntúró
  • 3 tojás
  • 1 dl tejföl
  • csipet só
  • tetejére gyümölcs

A csipet sóval ízesített tejben megfőztem a kölest, még melegen belekevertem a margarint és a cukrot, félretettem hűlni.
Miután kihűlt, belekevertem a túrót, a tojások sárgáját, majd a tojások keményre vert habját. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, a tetején szétkentem a tejfölt, belenyomkodtam a negyedelt szilvákat. Megszórtam fahéjjal és még 1-2 evőkanálnyi barnacukorral, majd megsütöttem. Annak ellenére, hogy nincs benne sem sütőpor, sem más "hajtóanyag" a tojáson kívül, nagyon finom és laza sütemény.

Nincsenek megjegyzések: